6. rész: Bajban mutatkozik meg az igaz barát

Reggel bedagadt szemekkel ébredtem. Borzalmas volt látnom a tükörképem, de mivel anya világ életemben arra tanított "Egy férfi sem ér annyit, hogy miatta rosszul nézzek ki!" ezért gyorsan rendbe szedtem magam. Egészen jól néztem ki, egy hosszú világos kék farmer volt rajtam, egy sötétkék - fehér csíkos ujjatlan pólóval és pár csilingelő karkötővel. Hajamat lazán hátra fogtam. Leszaladtam anyuhoz, neki egyből bekapcsolt a "Gyerekemnek baja van" érzéke és faggatni kezdett miközben letettem elém egy gofrit és egy üveg nutellát vett ki a hűtőből. Sorra elmeséltem neki mindent ő pedig figyelmesen hallgatott, jól esett. Mikor kibeszéltem magam és megettem az utolsó falat gofrimat, felvettem a táskám és elindultam a suliba. Kiléptem az ajtón és tátva maradtam a szám:

- Hát ti, hogy kerültök ide?? - ugrottam Zsófi és Máté nyakába, mikor felfogtam, hogy ők elém jöttek
- Eljöttünk a legjobb barátnőnkért - mosolygott rám Zsófi. Hihetetlen jó érzés volt tudni, hogy ilyen fantasztikus barátaim vannak. Abban a pillanatban nem érdekelt se Dávid, se Éva csak örültem, végtelenül örültem. Az úton beszélgettünk és a tíz perc alatt vagy harminc témát beszéltünk át.
Mikor beértem a terembe minden jó kedvem szerte foszlott. A helyemen nem volt ott Dávid táskája viszont a teremben volt hiszen hallottam a hangját, éreztem az illatát. A térdem megremegett és éreztem ahogy elhűl a kezem. Megszorítottam Zsófi kezét aki azonnal kikísért a lány mosdóba, Máté utánunk. Mit sem törődve azzal, hogy a nőiben voltunk utánunk jött és átkarolt, én pedig csak sírtam és csak sírtam... Mikor meghallottam a jelzőcsengőt, felálltam és belenéztem a tükörbe. Nem volt vészes, megmostam az arcom és már nem is látszott, hogy sírtam. Az osztályban Máté mellém ült, úgy néz ki nem érdekli a pletyka. Az órák során Dávid feltűnően sokat hátra nézett olyankor Zsófival (aki a mellettünk lévő padsorban ült) összenéztünk.
Utolsó óra után mindhárman elmentünk a Burger Kingbe, a koronákban fotókat csináltunk, egymásról és közöseket is. Rengeteget nevettem és egyszer sem jutott eszembe Dávid. Megbeszéltük, hogy a koronás kép lesz a profilképünk és a közös kép pedig borítókép lesz. Fél nyolc körül haza indultam. Otthon megcsináltam a házimat majd átállítottam a képeket. Éppen a Titanium-ra táncoltam eszelős módon mikor csengettek. Hallottam anya lépteit így elüvöltöttem magam:
- Majd én nyitooooooom! - és az ó-nál már csúsztam a parkettán a zoknimban. Mielőtt kinyitottam volna megvártam, hogy visszalassuljon a szívverésem majd lenyomtam a kilincset. Sok mindenkit elképzeltem, hogy ki állhat az ajtóban de aki valójában ott állt még csak meg se fordult a fejembe. Tágra nyílt szemekkel néztem, azt hittem képzelődök:
- Anett? - kérdeztem inkább magamtól, de ő bólintott - ANETT! - sikítottam és a nyakába ugrottam.
- Azt hittem már meg se ismersz, olyan rég láttuk egymást - nevetett percekkel később, mikor már nem folytogattam nyaka köré tekert karjaimmal.
- Még is honnan jött ez az ötlet???
- Azt súgta a barátnő érzékem, hogy szüksége van rám - kacsintott egyet.

- Nagyon jól működik még az az érzéked - sóhajtottam fel
- Na mesélj! - ölelt meg, majd körül nézett. Még mindig az ajtóban álltunk - Itt kint beszéljük meg vagy esetleg be is hívsz?
- Nem. Te kint fagyhatsz agyon én meg majd átkiabálok neked az ablakon. - mondtam tetetett komolysággal, majd mutattam neki, hogy jöjjön be.
- Wow. - nézett körül a lakásban
- Még nem láttad a szobámat - súgtam oda neki cinkosan. Anett felrohant a lépcsőn majd a folyosón bele botlott anyába aki Anett láttán eldobta a ruhás kosarat amit eddig nagy igyekezettel hozott és átölelte mintha az ő legjobb barátnője lenne.
- Anya épp a szobámat szerettem volna megmutatni - mivel nem figyelt rám csak Anettet faggatta - de persze megértem, elvégre hozzád jött - nevettem el magam. Mindketten rám néztek és belőlük is kitört a nevetés.
- Persze mutasd csak meg - nevetett anya és felvette a ruháskosarat. Mi bementünk a szobámba Anett tátott szájjal nézett körül
- Évek óta ilyen szobát akarsz - mondta mintha én nem tudtam volna.
- Tetszik?? - tettem fel költői kérdésem - akkor most figyelj! - kinyitottam a gardróbom ajtaját, felkapcsoltam a villanyt s utat engedtem Anettnak, aki sikítozva rohant egyik polctól a másikig. Úgy érzem ő jobban örült a gardróbomnak mint én. Aztán leültünk az ágyamra, kezünkbe vettük a laptopomat és minden osztálytársamat megmutattam neki. Dávidot is, és őt és az őt érintő témát jól átbeszéltük. Két és félórás beszélgetés utána arra jutottunk, hogy nem éri meg vele foglalkozni. Ő is mesélt, hogy mi van az osztállyal ki kivel jár és hasonlókat. Éjfél körül anya bejött a szobámba, hogy felhívta Anett szüleit és itt aludhat viszont most már aludjunk.
- Nagyon kedves vagy, de innen nehéz eljutnom a suliba úgyhogy hívok egy taxit és haza megyek - állt fel Anett.
- Majd én beviszlek. Már ha nem ciki - nevetett anya, ugyanis az előző osztályomban mindenki imádta anyát.
- Nagyon köszönöm - ölelte meg Anett
Gyorsan megfürödtünk és lefeküdtünk, váltottunk még pár szót aztán elnyomott az álom.