5. rész: Problémák

A suliban komásak voltunk. Éppen, hogy nyitva bírtuk tartani a szemünket és senki nem figyelt. Igaz egy szavunk sem volt hiszen a tegnapi este fergeteges volt. Ének órán zenét hallgattunk és én (a tegnap este tiszteletére) betettem Chris Brown Don't Wake Me Up-ját. Mind a tízen egymásra vigyorogtunk, majd páran Évára néztünk. Éva bevörösödött és felpattant:
- Talán ha Réka csak egy fiút hülyítenél akkor össze is jönne a dolog. Nem értem minek kell szédítened Dávidot amikor köztudott, hogy Mátéra hajtasz - üvöltötte a képembe. Lefagytam, nem tudtam mit tenni. Dávid illatát éreztem magam mellett s láttam kiviharozni a teremből. Szemeimben könnyek gyűltek, de lenyeltem őket. Én is felálltam, de a tanár rám szólt, így vissza ültem. Két perc múlva már nem figyelt de Dávid még mindig nem jött vissza így kiosontam utána.
- Ugye nem hiszed el azt amit ez a liba mondott? - megpróbáltam higgadt maradni de nagyon járt bennem az ideg.
- Nem tudom, hogy mit higgyek Réka, már nem tudom - olyan csalódottság és szomorúság jött a hangjából, hogy oda tudtam volna menni és megölelni de ez most nem az az alkalom volt.
- Ennyire nem bízol bennem?? Ez a lány tegnap is oda jött kavarni! Ő mindent megtesz, hogy szét szakítson minket....
- Olyan, hogy "mi" nem létezik! - szakított félbe, majd elment.
Nem sokkal később kicsengettek ének óráról, de akkor már én sem voltam az iskolában. Zsófi hívott párszor de egyszer sem vettem fel. Fél nyolc felé újra csörgött a telefonom, szinte éreztem, hogy Zsófi hív de amikor a kijelzőre néztem mást mutatott:
- Szia Máté... - szóltam bele remegő hanggal
- Szia, hogy vagy?
- Borzalmasan - rövid, tömör, őszinte válaszom ennyi volt.
- Sajnálom - és a hangján hallottam, hogy szinte már sír
- Te?? - nevettem fel, tényleg borzalmasan éreztem magam de ezen nevetnem kellett - te mégis mit sajnálsz??
- Hogy félre érthetően viselkedtem veled - szavai között hosszú megszakítások  voltak, a könnyeivel küszködött.
- Ide figyelj! Ez nem az én hibám, a tied pedig pláne nem. Itt Éva kavart. - mondtam és megpróbáltam minél meggyőzőbb lenni.
- De mért pont engem mondott??? Volt a buliban más fiú is - nagyot néztem. Azt hittem neki is egyértelmű a válasz.
- Hát mert te állsz hozzám a legközelebb. - mivel a vonal másik végén csönd volt folytattam - Mert te vagy a legjobb barátom. - csönd..... csönd. Talán megsértettem??? De mégis mivel??? Mikor már majdnem agyon marcangoltam magam megszólalt:
- Köszönöm - és olyan büszkeség sugárzott a hangjából, hogy kedvem lett volna a nyakába ugranom. Még egy darabig beszélgettünk de már nem Dávidról, aztán le kellett tennie mert az anyukája rászólt. Elbúcsúztunk én pedig felnéztem facebook-ra. Kaptam két új üzenetet. Az egyik Évától jött, meg se néztem, kitöröltem. A másik viszont Dávidtól:

Szia!Én se tudom mi volt ez a mai, de nem rég Éva küldött át pár képet amin Mátéval vagy. Ezt nem tudom hova rakni! Nagyot csalódtam! Sajnálom!

Beillesztette azokat a képeket. Igen, mindegyiken megölelem Mátét, de mi van ebben olyan különös??? Minden fiúval ölelkezem az osztályban hiszen itt ez így szokás. Ráadásul ezt Dávid mondtam. Kitört belőlem a sírás. Így aludtam el.