19. rész: Behavazva

Néha, mikor azt hisszük minden rendben van csak körül kell néznünk és rájövünk: semmi nincs rendben!

Reggel mikor felkeltem és kinéztem az ablakon azt hittem képzelődök.
- Hó! Hó! Esik a hóóóóóóó! - kiabáltam öröm ittasan. - Anya, láttad, hogy milyen gyönyörűen fehér minden? - szaladtam le a vastag köntösében, kávét kortyolgató anyuhoz.
- Lassan 16 leszel, de ha meglátod a havat még mindig úgy örülsz mintegy 6 éves kislány. - mosolygott kedvesen.
- Mert imááádom a havat! - kacagtam. Vissza szaladtam a szobámba, rendbe szedtem magam és a gardróbomból előkerestem a világos barna sapkámat hozzá illő kesztyűvel és sállal.
Világ életemben imádtam a havazást, a telet, azt hogy az emberek hatalmas kabátokban, vastag sálakban, forró italokat kortyolgatnak és szorongatják műanyag poharukat abban reménykedve, hogy valamennyire felmelegíti őket. A szerencsésebbek párjukhoz bújva suttognak egymásnak vagy csak figyelik a járó-kellőket. A kicsik vízhatlan kabátokban és kesztyűkben hó csatáznak és szánkóznak. Ilyenkor mindenkinek előkerül az érzékenyebb, kedvesebb énje. Decemberben mindenki készül a karácsonyra, boltokba szaladgál és puhatolózik, hogy szerettei minek örülne. Bár karácsonyra mindenki elfárad mégis boldogok az emberek.
Hihetetlen gyorsasággal átmentem Zsófihoz és ráfeküdtem a csengőjére.
- Ha leszállsz a csengőmről beengedlek - szólt bele a kaputelefonba - Helyes - röhögött mikor elengedtem a csengőt és beengedett.
- Két kávé? - néztem az étkező asztalukra majd megpördültem - Te vártál engem! - sikkantottam majd a nyakába ugrottam.
- Sejtettem, hogy szombat reggel egy idióta itt fog állni a kapumban így kettőt raktam ki - röhögött ki. Lehuppantam egy székre, magam elé húztam a kávém és fújta rá egy kis tejszínhabot.
- Balázzsal mizu?
- Megvagyunk. - ragyogott fel a szeme.
- Nagyon édesek vagytok.
- És veletek mi van? - minden reggel így beszélgetünk, bár felesleges hiszen mindketten pontosan tudjuk mit csinál épp a másik. :)
- Találkozunk ma. Elmegyünk a karácsonyi vásárra, lassan fel is kéne hívnom...
- Vagy lepd meg -kacsintott rám. Bólintottam, felvettem a kabátom és újra kiléptem a havas utcára.
Út közben eltűnődtem azon, hogy én valójában sosem találkoztam Greg szüleivel pedig már fél éve együtt vagyunk. Lassan sétált mert szerettem volna megcsodálni a tájat ami minden havazásnál annyira elvarázsol. Idén más a karácsony! Ez az első évem apa nélkül, furcsa lesz.
Lassan oda értem Greg házához és már messziről láttam, hogy otthon van és hallottam ahogy szól a zene ( Asaf Avidan - One day Wankelmut remix). Már épp megakartam nyomni a csengőt amikor észrevettem hogy az ajtó nyitva van, így hát belöktem. Bent levettem a csizmámat és a többi mellé raktam, kabátomat pedig a fogasra akasztottam. Fent még mindig üvöltött a zene így meg sem próbáltam felkiabálni egyszerűen csak felsétáltam. Mosolyogva nyitottam be Greg szobájába.
A következő pillanatban kővé dermedve álltam meg a küszöbön. A zene ugyanúgy lüktetett mint eddig ám most hirtelen hányingerem lett tőle. Greg meztelenül feküdt az ágyon egy szintúgy meztelen korom beli csaj alatt. Hihetetlenül szép lány volt, hosszú szőke haja selyemfüggönyként lógott oldalra, érzékien körvonalazva fehérneműmodell szerű testét.
- Réka, annyira sajnálom, hogy ezt lásd. Nem akartalak megbántani - hadarta Greg és olyan gyorsan siklott ki a szőkeség alól, hogy az felsikkantott. Üvölteni tudtam volna, csapkodni és elhordani őket mindennek. De nem tettem, egyszerűen sarkon fordultam és kisétáltam s bár a könnyek égették a szemem és émelyegtem is már a kabátomat vettem mikor egy erős kéz maga felé fordított:
- Beszéljük meg. Meg kell beszélnünk!
- Ezen nincs mit megbeszélni, a nyilvánvalón kívül erre nincs más magyarázat - mondtam szinte suttogva és hihetetlen nyugodtan.
- Kérlek maradj. Nem kell megbocsájtanod de hagy mondjam el. Kérlek - kérlelt remegő hangon és közben még mindig fogta a kezem.
- Greg engedj el! Most. - és elengedett. Kiléptem a dermesztő hidegbe és becsaptam magam mögött az ajtót. Mikor a sarkon túl értem előtörtek belőlem a könnyek, leültem egy padra és csak sírtam. Dühömben néha arrébb rúgtam egy kupac havat és törölgettem a szemem. Úgy éreztem most beszélnem kell valakivel.
- Szia - vette fel a telefont Máté
- Át mehetek hozzád? - hüppögtem
- Mi a baj? Jézusom Réka hol vagy? - éreztem a hangján hogy rettenetesen aggódik ezért gyorsan kerestem egy utcanév táblát és elmondtam neki hol vagyok. - Mindjárt ott vagyok.
Tíz perc múlva meg is érkezett. Bármennyire is fájt a szívem és lelkem mikor megláttam óvatos mosoly suhant végig az arcomon. Nem volt kocsija, sem gyönyörű háza, nem volt észbontóan jó táncos de szeretett. Feltétel nélkül. Ezaz ami talán hiányzott Gregből. Felugrottam és rohantam felé, mikor oda értem lábaimat a derekára kulcsoltam és csak öleltem. Kövér könnycseppek folytak végig arcomon majd útjukat folytatva Máté dzsekijén folytak le. Fogalmam sincs meddig álltunk így.
- Most már mehetnénk Hókirálynő - karolta át a vállam mire nem szóltam csak bólintottam.